8:10 de.

Olajat talált a Mol Pakisztánban – Piac és Profit

A MOL tegnap bejelentette, hogy találatot ért el Pakisztánban. Ennek örülünk, de a MOL partnere, és egyben a mező operátora, a Mari Petroleum, már korábban közzétette a hírt. A hatás limitált, hiszen a MOL-ra eső rész nagyjából napi 0,5 százalékkal növelheti meg a cég szénhidrogén termelését, és a profit most egyébként is alapvetően a finomításban van, így a hírnek nincs jelentős hatása.

Még mindig nagy fosszilis birodalom Texas.

Még mindig nagy fosszilis birodalom Texas.

Tegnap a DAX újra tesztelte a 10.100 pontot, ahonnan menetrendszerűen lefordult. Szerintünk akkor tudná áttörni ezt az értéket, ha a profit várakozások mérhetően növekednének. Egyelőre erről nincs szó, így úgy tűnik marad a sávozás. Így a mai napon csökkenésre számítunk a DAX index esetében. A BUX is csökkenéssel zárhatja a mai napot.

USA

Emelkedéssel kezdődött tegnap a kereskedés a tengerentúlon, majd átmeneti megingás után mérsékelt pluszban zártak az indexek (Dow Jones 0,47%, S&P500 0,44%, Nasdaq 0,47%). Az amerikai gazdaság valószínűleg elég erős ahhoz, hogy a globális aggodalmak ellenére kibírjon két kamatemelést 2016-ban, erről beszélt tegnap Charles Evans. A chicagói jegybankelnök szerint a munkanélküliségi ráta 4,5-4,75% közé süllyedhet az év végére. Az inflációval kapcsolatban úgy fogalmazott az elnök, hogy a hosszabb távú gazdasági stabilitás érdekében rövidtávon meghaladhatja az infláció a Fed 2%-os célját. Evans szerint az április végi ülésen még nem lesznek meg a további kamatemelés feltételei.

Az ADP tegnap publikálta a márciusi munkaerőpiaci adatokat, a foglalkoztatottak száma 200 ezerrel bővült, ami 5 ezerrel haladja meg a várakozásokat. Ma publikálják a múlt heti friss segélykérelmek számát, illetve a chicagói beszerzési menedzser indexet is.

A Tesla magyar idő szerint péntek hajnalban mutatja be a Model 3 névre keresztelt autóját. Az előfoglalás 1.000 dollár, és előnyt élveznek azok, akik már rendelkeznek Teslaval. A teljes vételár az alap konstrukcióra 35.000 dollár, igaz Amerikában 7.500 dolláros kedvezményt is el lehet érni egyes állami támogatások miatt. A kiszállítás azonban csak 2017 végén indul meg. Az akkumulátorok mérete és hatótávolsága mellett kérdés, hogy valóban elérhetővé válik-e a részleges önvezető autó funkció is.

A Valeant a jelenlegi április 29-i határidő egy hónapos meghosszabbítását kérte a vállalat hitelezőitől az éves eredmény leadására vonatkozóan. A zárás utáni kereskedésben 6%-ot esett az árfolyam

Európa

A vezető európai részvények 1,6-18% közötti pluszban fejezték be a kereskedést. Tovább folynak a vizsgálatok a görög program kapcsán. Az Európai Parlamentből 12 fős delegáció érkezik Athénba, majd jövő héten hétfőn a hitelezőkkel is újra leülnek a görögök tárgyalni. A jelenlegi 1,8 milliárd eurós költségvetési rés betömésére kiadáscsökkentés és/vagy adóemelés lehet a megoldás. A görögöknek érthető az igyekezetük, hiszen az adósságkönnyítés témakörben csak a felülvizsgálat lezárását követően hajlandóak egyeztetni a hitelezők.

A török európaügyi miniszter szerint nem lesz elegendő az unió által beígért 6 milliárd euró az illegális bevándorlók megállítására, de fontos a megállapodás eredményessége miatt.

Olaj, arany

A WTI tegnap 39,5 dollárig erősödött, ma viszont 37,8 dollárig süllyedt a kurzus. Az árfolyam elsősorban a készletadatok miatt gyengült: 2,1 millió hordóval nőtt az USA nyersolaj készlete, a finomított termékek viszont csökkentek. A várakozásokhoz képest kedvező adat ellenére esett a kőolaj ára. A piacon nagyon magas az emelkedésre spekulálók száma, valószínűleg ezen befektetők zárhatták pozícióikat.

Az arany is 1.227 dollárig süllyedt. A hírek szerint a befektetők egyre több arany ETF-et vásárolnak, de ez nem látszott meg a tegnapi adatokon. Az ázsiai kereskedők is erősebb arany iránti keresletről számoltak be. Tegnap a dollár korrekciója miatt némileg gyengült az arany, de a hangulat továbbra is optimista.

Devizák

Folytatódott tegnap a dollár gyengülése az euróval szemben. Napon belül 1,136-ig emelkedett az árfolyam, de zárásra visszakorrigált a devizapár az 1,133-as támaszig. Reggel pedig tovább korrigált a kurzus 1,131-ig. További dollárgyengülésnek az 1,133-as ellenállás áttörésével nyílna tere.

Rövid pihenő után tegnap tovább gyengült a forint az euróval szemben. A múlt héten kialakult bázisból kitört felfelé az árfolyam, és 314,8-ig emelkedett zárásra. A következő ellenállás az EUR/HUF devizapárban 316,3-nál található.

Távol-Kelet

A Nikkei 0,1%-ot, a Shanghai index 0,3%-ot emelkedett, miközben a Hang Seng index értéke 0,3%- kal mérséklődött. A Shanghai index továbbra is a 3.000 pontos lélektani szinttel küzd, bár némileg sikerült a szint fölött zárnia. A japán jegybank elnöke, Kuroda tegnap arról beszélt, hogy további monetáris lazítások is jöhetnek, a jegybanki eszköztár gyakorlatilag végtelen.

Kína egyik legnagyobb befektetési bankjának nem sikerült tegnap a hongkongi tőzsdén kereskedett kötvényeit törleszteni, ezért technikailag csődbement. Az eset érdekessége, hogy részben állami tulajdonú vállalatról van szó.

Határidős piacok

Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel, de a főbb indexek (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) a negatív tartományban voltak.

Jogi nyilatkozat

A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Minden vélemény számít!

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com