2:07 du.

Gobbi Hilda felese és kétezer lakodalom – Délmagyarország

Szereti a pap a kávét – ez volt az első nótája a balástyai Berkes Antalnak édesapja kocsmájában, amiért csokoládé volt a fizetsége. Nem kevesellette: ekkor ugyanis még csak négyéves volt, de már ekkor tudta: édesapja és nagybátyja nyomdokaiba lépve ő is zenész szeretne lenni. Tízévesen az úttörőzenekar tagjaként megkapta első trombitáját, amit szülei egy tehén árából vettek meg neki.

Ezután került a Szegedi Nemzeti Színházba, ahol Vaszy Viktor irányítása alatt segédzenész volt. Később a Szegedi Szabadtéri Játékok zenekarában is játszott, például az Aidában, a Bánk bánban vagy az Otellóban. A Dóm téren olyan színészekkel találkozott és beszélgetett, mint Gobbi Hilda, Oszvald Marika, Kovács János vagy Lehoczky Zsuzsa.

– Sárdy János és Gobbi Hilda az előadások előtt mindig virslit ettek a büfében, és bedobtak két felest. Nagyon közvetlenek és kedvesek voltak, sokat viccelődtünk – mesélte Berkes Antal, akinek később Pécsett és Miskolcon is kínáltak szerződést. Mint mondta, nem érte volna meg ott albérletet fizetni, ezért inkább itthon maradt, és zenekart alapított: a vendéglátásban kezdett el muzsikálni.
 

Két hangszer az ötből: trombitán és billentyűsökön játszik manapság Berkes Antal. Fotó: Borbola Lilla
Két hangszer az ötből: trombitán és billentyűsökön játszik manapság Berkes Antal. Fotó: Borbola Lilla

– Eleinte biciklivel jártuk a környéket, még télen is.

A trombita volt elöl, a dob meg a hátamon, így mentünk. Csanytelekre például három óra volt az út – idézte fel a zenész, akit Balástyán mindenki csak Tóni bácsiként ismer. Több mint kétezer lakodalmat és családi rendezvényt zenélt végig, de játszott bálokban, éttermekben is. A hangszert máig nem tette le: a Balástyai Big Band zenei vezetőjeként gyakran fellép az együttesével különféle rendezvényeken. Bár tud játszani harmonikán, dobon, nagybőgőn is, kedvence a billentyűs hangszer és persze a trombita – a jelenleg már az ötödiket fújja.

– Ez különleges darab, Amerikából származik, de járt már Hollandiában is, még akkor vettem, mikor a Molnár Dixielandban is zenéltem – mondta Berkes Antal. Arra a kérdésre, hogy mi a jó zenész titka, azt felelte: – Egy igazi zenész mindig udvarias, a vendég szemébe néz, és felméri, hogy milyen nótát szeret a közönség.

Minden vélemény számít!

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com